Holnap lesz új elnöke a MOB-nak
Borkai Zsolt, Kulcsár Krisztián és Szabó Bence pályázik.
"Tisztelünk, imádunk, szeretünk! Sok erőt, egészséget!" – kiabálta egy idős nő a miniszterelnöknek, amikor Borkai Zsolt polgármesterrel megérkezett a győri városházához, hogy a Modern Városok Program keretében együttműködési megállapodást írjon alá.
A rendkívüli közgyűlés úgy módosította az alapszabályt, hogy ne csak az ötkarikás sportági szövetségek küldötteit lehessen vezető tisztségviselőnek megválasztani.
Április 24-re rendkívüli alapszabály-módosító közgyűlést hív össze a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felügyelőbizottsága – hangzott el Borkai Zsolt MOB-elnök és Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökének közös sajtótájékoztatóján.
Nem a Magyar Olimpiai Bizottságnak kell visszavonnia az olimpiai pályázatot – állította kedd délelőtti sajtótájékoztatóján a szervezet elnöke. Borkai Zsolt hangsúlyozta, hogy a MOB a kandidálásnak csak az egyik "lába", de ha a főváros visszalép, a bizottság tudomásul veszi azt. Borkai még bízik a csodában, szerinte jó úton haladt a pályázat és a nemzeti egység, ám a pártpolitika mindent elrontott.
Reagált a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtési akciójára azután, hogy a szervezet beadta a gyűjtőíveket a Fővárosi Választási Bizottságnak.
Lehull a lepel: a NOlimpiát szervező Momentum nevét viselő irodaházban vannak a MOB irodái. Nem életszerű, hogy ez csak véletlen egybeesés.
Egy maldív-szigeteki búvárközösség tette közzé a képet, amin Borkai Zsolt is szerepel, nem éppen a megszokott hivatali öltözékében.
Erős évet zárunk a nagy bukások szempontjából, nehéz is dönteni, kik véreztek el látványosabban az idén. Volt, aki egyetlen év alatt szinte mindent elvesztett (Spéder Zoltán), más sütkérezhetett volna a halszagú rivaldában, mégis bukdácsolt (Schmidt Mária), a MOB-elnök az olimpia évében kapott lefokozást, de Rogán Antal is valószínűleg már maga mögött hagyná 2016-ot. Top 10-es listánkra azonban felfértek a pórul járó városligeti fák, és a legalább harcban, de végül elesett Népszabadság is.
Borkai Zsolt továbbra is a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke akar lenni, s úgy fogalmazott: biztos, hogy újraindul a posztért.
Deutsch Tamás a Borkai Zsolt elnöknek írt levelében jelentette be, hogy lemond az olimpiai bizottság alelnökségéről. Azzal indokolta a lépést, hogy a novemberben átírt sporttörvény értelmében már nincsenek feladatai a MOB-ban a fogyatékosok sportját illetően – ezeket a továbbiakban a paralimpiai bizottság alelnökeként fogja ellátni. Deutsch a levélben kritizálta a MOB alapszabály-módosításának friss tervezetét is.
Eddig legfeljebb egy sportévkönyv volt az év végi meglepetés a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőségében, idén viszont szétosztották maguk közt az egyik szponzortól származó tévéket – tudta meg a hvg.hu. A 102 centis készülékből a felügyelőbizottsági tagoknak is jutott. Volt, aki kérdésünkre azonnal rászorulóknak ajánlotta fel a tévét, de például Deutsch Tamás az étteremben uralkodó "zsivajtól" nem is hallotta, mit kap. Más az állította, csak "műszaki tesztelésre" kapták az okostévét.
Az olimpiai bizottságon belüli viszályok vezettek Szabó Bence elküldéséhez, de a Blikk szerint a MOB-elnök Borkai is sorra kerül.
Nem kívánja indokolni a Magyar Olimpiai Bizottságon belüli személyi változásokat Borkai Zsolt. A héten a főtitkártól és a kommunikációs igazgatótól is megvált a szervezet. Szabó Bence a Népszava állítása szerint tízmillió forint végkielégítést kap.
Újabb MOB-tisztségviselőt váltottak le. Korábban a MOB elvesztette forrásai és hatásköre jelentős részét is.